Takarazuka

A héten kiraktam egy nagyon fontos pipát arra a bizonyos bakancslistára, amin már legalább 10 éve szerepel a Takarazuka színtársulat megtekintése. Gyerekkorom óta imádom a musical műfajt és a kedvenc darabjaimat, mint például az Elisabeth-et vagy a Rómeó és Júliát, ha lehetőségem van rá, minden létező nyelven meghallgatom. Így jutottam el véletlenül a Takarazuka színtársulat honlapjára, akik szintén színpadra vitték az Elisabeth-et még 1999-ben és azóta is óriási sikerrel játsszák. 

A csavar a dologban, amiért azonnal érdekessé vált a műsoruk, hogy a színtársulat kizárólag női színészeket alkalmaz. Tulajdonképpen a csak férfiakból álló nó és kabuki színházak ellenpárjának tekinthető.

Gondolhatnánk, hogy a Takarazuka mint jelenség népszerűsége a mostanában egyre nagyobb figyelmet kapó gender kérdéssel függ össze, de valójában a társulatot 1913-ban alapította az Oszakához közeli Takarazuka nevű városban Kobajasi Ichizó, a Minó-Arima Elektromos Vasút vezetője, a helyiség népszerűsítésének céljával. A társulat először kórusként, majd opera egyesületként működött és a jó hírnév fenntartása miatt a legjobb családokból származó lányokat vette csak fel köreibe. Ebben az időben még fennállt az a társadalmi beidegződés, hogy a színészi szakmát a társadalom legalsóbb, kirekesztett (burakumin) osztályába sorolják (a mészárosokkal, bűnözőkkel, prostituáltakkal és a hóhérokkal együtt). Ugyan a feudális osztályrendszer a Meiji restaurációval megszűnt 1868-ban, a nőket a színészi szakmától eltiltó 1629-es törvényt pedig már 1877-ben hatályon kívül helyezték, még a XX. században sem volt mindennapi a színésznők jelenléte. Hát még egy kizárólag nőkből álló társulaté.

Mégis úgy tűnik, hogy már a kezdetektől megvolt a szükséges társadalmi támogatás, hiszen 1919-ben megnyílt a Takarazuka Zenei és Operaiskola is azzal a céllal, hogy megfelelő utánpótlást biztosítson a gyorsan bővülő, majd 5 altársulatra osztódó színháznak. A tánc-, ének- és színjátszásórákat tartalmazó két éves képzést adó bentlakásos iskolába 16-19 éves korban lehet jelentkezni. A hangszín és a testmagasság alapján már a képzés első évében eldől, hogy a színésznő otokoyaku vagy musumeyaku lesz, azaz férfi vagy női szerepeket fog a későbbiekben játszani. Ekkor veszik fel művésznevüket is, hogy igazi nevük ne kerüljön nyilvánosságra, ha befutnak a későbbiekben.

Az iskola és maga a társulat is nagyon hierarchizált, a színpadon töltött évekkel egyenes arányban nő a színésznők státusza is. Mind az öt altársulatnak van egy "top star" otokoyaku-ja és musumeyaku-ja, ők állnak a hierarchia csúcsán. Mivel a társulati ranglétrán csak felfelé lehet lépni, számukra a kövekező lépés már a 'ballagás', vagyis a társulat elhagyása lesz. (És általában egy 'hagyományos' társulathoz csatlakozás. Így láttam például Sena Jun egykori top start tavaly az Imperial Theater-ben a La Mancha lovagjában.)

Az előadások struktúrája mindig azonos, a műsor legnagyobb részét az adott darab (esetleg két rövidebb) teszi ki, majd ezt követi a revü, öt páros vagy csoport tánc (például keringő vagy kánkán) a színdarab legjobb számainak áthangszerelt változataira, majd a finálé és meghajlás. A műsor revü része a 20as, 30as évek Amerikájának grandiózus Broadway show-it idézi, fantasztikus látvány elemekkel és gyönyörű csillogó ruhákkal.

A társulatnak két nagyszínháza van, Takarazukában és Tokióban, emellett pedig még több kisebb színpada, hogy az öt csoport egyszerre több helyen tudjon előadni. Egy adott darabot általában két hónapig játszanak, először a takarazukai nagyszínpadon, majd közvetlen utána Tokióban. A darabok kábé fele-fele arányban nyugati és történelmi témájú japán musicalek.

https://www.youtube.com/watch?v=ZHYJWkHiI9s

https://www.youtube.com/watch?v=gwJDy8F1AVw&list=RDgwJDy8F1AVw&start_radio=1&t=4

A jegyek árusítását már több hónappal előre megkezdik, ilyenkor kell nagyon résen lenni, ugyanis a legtöbb műsor esetében a teljes 2 hónapra egy-két nap alatt elfogynak a jegyek. A különösen sikeres darabok (Elisabeth, Versailles rózsái vagy az Elfújta a szél) esetében ez az idő 1-2 óra! Nekem óriási szerencsém volt, hogy sikerült jegyet szereznem az El Japon és Aquavitae darabokból álló előadásra. Tudni kell, hogy a legutolsó sorra szóló jelentősen olcsóbb jegyeket, valamint az a mögötti állóhelyeket fenntartják előadásnapi vételre, ami reggel 10-kor kezdődik. Van, aki biztosra megy és már reggel hatkor kiáll sorakozni, én viszont nem voltam ilyen eltökélt, csak negyed órával érkeztem hamarabb, de még így is bőven jutott ülőhely.

Korábban furcsálltam az előadások időpontját, ugyanis a legtöbb esetben tizenegykor vagy délután félkettőkor kezdődnek. Utána olvasva viszont kiderült, hogy az elsődleges célközönséget a családanyák jelentik, így az ő időbeosztásukat követi a műsorterv. (Mire a gyerek végez az iskolában, anyukának is befejeződik a kulturális programja.)

Ami még meglepő volt, hogy egészen elképesztő jegyárak (15000 yen, körülbelül 45000 forint) mellett is állandó teltházzal megy minden darab. Persze az is igaz, hogy ez egy magánszínház, aminek meg kell termelni a bevételét és egy óriási társulatot kell alkalmaznia. Így természetesen rá van kényszerítve, hogy a borsos jegyek mellett szuvenírek óriási választékát kínálja a vendégeknek tollaktól, a dvd-ken és sálakon át a bonbonokig mindent.

Összefoglalva, egy igazán különleges élményben volt részem. Habár a cselekményből nem sok minden jött át (az angol feliratozást Japánban nyugodtan felejtsük el), a fülbemászó zene és a korhű, csodálatos jelmezek garmadája tökéletesen lekötötte a figyelmem. Ha egy szóval kellene jellemeznem az egész színházat, az az elegancia lenne, amit professzionálisan nyújtanak minden darabjukban anélkül, hogy átesnének a tömény giccs oldalára. Természetesen, ahogy a kabuki daraboknál is idő kell ahhoz, hogy megszokja a hallgató a férfiak által játszott női karakterek jellegzetes hangját, úgy itt is igaz ez a szamurájokat, királyokat, szőke herceget játszó színésznőkre. Az előadás minőségében és a nagyszerű hangulatban viszont tényleg nem lehet csalódni (még akkor sem, ha egy kukkot sem értünk a történetből). Ha valakinek alkalma adódik, csak ajánlani tudom.