Jó tudni - avagy tanácsok kiutazás előtt

Vízum
Az utazás tervezésekor a legfontosabb a vízummentesség kérdésének a tisztázása. Magyar állampolgár legfeljebb 90 nap időtartamra vízummentesen utazhat Japánba az alábbi célokkal: turizmus; látogatás; konferencián való részvétel; továbbképzés, üzleti célú beutazás; sportrendezvényen való részvétel.
A fenti kategóriába nem tartozó esetekben (tehát munkavállalás, letelepedés, illetőleg a 90 napot meghaladó tartózkodás)a Magyarországi Japán Nagykövetségen kell ingyenes vízumot igényelni. Jó tudni, hogy a nagykövetség honlapjáról letölthető formanyomtatvány kitöltése mellett magunkkal kell vinni egy vízumfényképet is (4,5x4,5) valamint az útlevelet, amit az igénylés során ott kell hagyni, hiszen ebbe ragasztják be az egy oldalt elfoglaló vízummatricát. (Tehát ne egyéb külföldi út előtt intézzük a vízumkérelmünket.) Az ügyintézés általában 5-7 munkanapot vesz igénybe.
Azok számára, akik 3 hónapnál hosszabb időre érkeznek, a reptéren a hatóságok azonnal kiállítják a 'residence cardot' (zairyu card), ami egyfajta tartózkodási engedélynek felel meg. Ezt követően 2 hetünk van a kártyával felszerelkezve ellátgatni a helyi önkormányzati hivatalba regisztrálni és bejelenteni a lakcímünket.
Fontos, hogy a vízum mindig egyszeri belépésre jogosít, ám ha van zairyu cardunk, akkor technikailag ki-be mászkálhatunk Japánból, csak a kilépéskor semmiképp se adjuk le a kártyát.

Vám:
A landolás előtt a repülőn mindenki kap egy formanyomtatványt, ami kitöltésével jelzi, hogy van-e nála vámköteles tárgy. A saját használatra szánt dolgok (ruhák, könyvek stb.) mind vámmentesek, míg a 200.000 yent meghaladó értékű tárgyak után fizetnünk kell. (Itt maximum a nagyon szuper laptopok jöhetnek szóba.) Alkoholos italokra a limit 3 üveg, cigarettára 400 darab, míg parfümre 2 uncia. (Külön érdekesség, hogy rizsre is van megszabott felső határ, méghozzá évente 100 kg).
Fontos, hogy gyógyszerekből maximum kéthavi adagot engednek be, illetve egyes gyógyszertípusok előzetes bejelentés kötelesek.
A készpénz behozatal felső értéke 1 millió yen (vagy annak megfelelő értékű valuta). Arany behozatalára külön szabályok vonatkoznak, de itt is ügyeljünk, hogy az aranyrudak értéke lehetőleg ne haladja meg a 200.000 yent, ha nem akarunk vámot fizetni.
Az gondolom senki számára nem jelent nagy meglepetést, hogy drogokat, fegyvereket és robbanószereket tilos az országba magunkkal vinni. Az már érdekesebb, hogy szellemi tulajdont sértő tárgyak sem lehetnek a birtokunkban, az viszont már tényleg megdöbbentő, hogy a hentai hazájában (ahol a sarki ABC-ben mindenki számára jól láthatóan árulják a korhatáros tartalmú irodalmi termékeket) tilos bevinni pornográf vagy morálisan megkérdőjelezhető tartalmú könyvet, rajzot, illetve faragást.

Pénz / Pénznem: Yen (JPY)
A külföldi bankkártyák használata nagyon korlátozott, bár egyre több helyen lehetséges bankkártyával fizetni. Egyes ATM-ek csak a japán bankok által kibocsátott kártyákat fogadják el. A Japán Postabank ATM-jei általában elfogadják a dombornyomott külföldi kártyákat is, bár a készpénz felvétel minden esetben iszonyatosan drága. (Ezt nem árt tisztázni az itthoni bankunkkal, ahogyan azt sem, hogy Japánban szeretnénk használni a kártyát, ezért ha egy tranzakciót észlelnek, az nem gyanús, így nem fogják kéretlenül zárolni a kártyát.)
Ettől függetlenül általánosságban megállapítható, hogy a Japánok készpénz mániások. Az általuk legtöbbet használt kártyák debit kártyák, csak arra használják, hogy a munkáltatójuk rá utalja át a fizetésüket (esetemben az ösztöndíjat), amit aztán azok az ATM-ből felvesznek, hogy aztán a boltban szépen elköltsék. Ebből a rendszerből viszont szerencsére következik, hogy a készpénz felvét japán számláról minden esetben díjmentes.
Hálózat:
A hálózati feszültség egyedülállóan 100 V. (Kelet-Japánban 50 Hz, Nyugat-Japánban 60 Hz.) A hálózati csatlakozóhoz (amerikai típusú) átalakítóra van szükség. Kiutazáskor túl sok elektronikai terméket nem tartunk magunknál, aminél felmerülhet az eltérő hálózat. A legtöbb laptop töltőjén a kábelbe beépítve található az átalakító (A hozzám hasonlóan informatikai anti-tálentumok számára: Ez az a kisebb dobozka, ami a kábel közepén található. Ha a hátulján lévő adatokat elolvassuk, akkor a modern laptopoknál láthatjuk, hogy INPUT: 100-240V, 50-60 Hz, tehát működőképes Japánban is.) A kisebb feszültség elsősorban a töltési sebességet fogja érinteni, ami jelentősen lassabb lesz.
Az egyéb elektronikai kütyük hálózati csatlakozása viszont nem ajánlott. Ami turistáknak felmerülhet, az a mobil töltése. Én ezt a laptopon keresztül fogom megoldani. Minden más eszköz pedig valószínűen a hosszabb távon kint élőknek szükséges, ezeket egyszerűbb kint beszerezni, mint itthonról kicipelni, majd hozzá drágán egy külön átalakítót venni.
Biztosítás:
Az orvosi ellátás az egész országban kiváló, viszont meglehetősen költséges - ezért feltétlenül javasolt már a kiutazás előtt, otthon, teljes körű utasbiztosítást kötni. A kiköltözők számára viszont kötelező az egészségbiztosítási rendszerbe (NHI vagy Kokuho) való belépés. Ez diákoknak kb. havi 2000 yen. Fontos azonban, hogy ez a biztosítás csak a felmerülő orvosi ellátási költségek 70%-át fedezi, a maradékot minden esetben mi álljuk.
Közlekedés:
Utazás tervezésekor tartsuk észben, hogy sem a magyar sem a Magyarországon kiállított nemzetközi vezetői engedélyt nem fogadják el Japánban. Így az autóbérlést a turistáknak el is lehet felejteni. A Japánban lakcímmel rendelkező magyarok számára viszont 2018 óta a japán jogosítvány vizsga nélkül is elérhetővé vált.
A közúti közlekedésben a balkéz szabály érvényes.
Disclaimer: A fentiek a 2019-ben hatályban lévő általános szabályok. A részleteknek, változásoknak mindenképp nézzünk utána a nagykövetség, illetve a japán szakminisztériumok honlapjain.