Itadakimasu! - Habzsi-dőzsi japán módra

Válogatós lévén egyik legnagyobb félelmem a kiutazás előtt a japán konyha volt. Most már utólag látom, teljesen alaptalanul. Nem mondom, hogy nem kellett 1-2 hét, amíg megszoktam az itteni íz- (és szag)világot, de alapvetően nagyon kellemesen csalódtam.

(Azért azt is be kell valljam, hogy az itteni "mindent megeszünk, de legalább megpróbáljuk" hozzáállásom nagymértékben az árakon is alapul, mivel a fogások alsó határa 1000 yen körül mozog, felső pedig a csillagos ég.)

Limitált nyelvtudásom miatt a rendelésnél a legtöbb esetben óriási segítséget jelent, hogy az étlapokon fotó is található, így csak rámutatok, hogy ezt kérem és jó esetben a pincérnek nincs több kérdése. (Indokolatlanul gyakran kell viszont arra a kérdésre számítani, hogy hidegen vagy melegen kérem az ételt/italt.) Az persze továbbra is gond, hogy a képek mellett nincs angol fordítás, tehát elég nagy lutri, hogy végül mit is fogok kapni.

Ami általánosságban elmondható, hogy minden étterem, de még a kifőzdék is nagyon adnak a minőségre. Kell is, mert annyiféle nyershússal dolgoznak, hogy biztosra kell menniük. De a híres japán vendéglátásban nem lehet csalódni.

Ha beülünk valahova, azonnal kis nedves kendővel fogadnak (ez lehet előrecsomagolt, de akár külön előmelegített törülköző is) a kéztörléshez, amivel mindenkinek megspórolják az utat a mosdóba. Ez annyiban fontos, hogy Japánban alapvetően gyorsan étkeznek. Egyrészt mindenkinek a meglehetősen rövid ebédszünetében kell megoldania az étkezést, másrészt az éttermek is (amelyek más országokhoz képest jóval kisebb befogadóképességűek) úgy járnak jól, ha nagyon gyorsan váltják egymást a vendégek.

Egyik kedvenc helyemen, az egyetem közelében lévő Dagashiya kifőzdében (https://goo.gl/maps/zKeF38272edKkSRn6), amit bátran ajánlok mindenkinek, aki erre jár, ha jól számoltam egyszerre maximum 15-en férnek el. Ez viszont nem szegi a helyiek kedvét, akik képesek az utcán várakozni akár esőben, fagyban is egy finom és nagyon friss tempuráért vagy sashimiért. A nagyon hatékony kiszolgálás úgy működik, hogy az utcán várakozóktól már ott felveszik a rendelést (kint táblán lehet látni az 5-6 fogásból álló kínálatot), illetve ha hideg van, kihoznak forró teát is, hogy kellemesebben teljen a várakozás. Amikor felszabadul egy asztal és bemehetünk az utcáról, már abban a pillanatban elénk is kerül a rendelésünk.

Kiemelendő (és az egészséges életmód szempontjából megszívlelendő) felfogás, hogy az emberek nem eszik degeszre magukat. 3 hónap ittlétem alatt minden alkalommal jóllaktam a porciótól, de sosem éreztem azt, hogy mindjárt kipukkanok. Ez egyrészt az általános adagméretből adódik, másrészt nagyon sok étteremben lehet dönteni a fogás méretéről. És ez itt nem úgy működik, hogy jó esetben rendelhetek fél adagot ¾ áron. Itt van, hogy 5 méretből is válogathatok, akár a főétel akár a köret méretét módosíthatom, így pontosan ki tudom választani, mi az a mennyiség, amit kényelmesen meg tudok enni.

A kiutazásom előtt sok helyről hallottam, olvastam, hogy itt mindent meg kell enni, nagyon kellemetlen, ha valaki meghagyja az ételt, legfőképpen a rizst. (Ennek történelmi okai vannak és a gyakori élelmiszerhiányra, a szemét minimalizálására, illetve a termelők munkájával szembeni tiszteletre vezethető vissza.) Ettől függetlenül ezt a szokást étteremben nem feltétlen kell betartani, a külföldiektől pedig egyébként is jóval kevésbé várják el az ilyen illemszabályok betartását. Ha véletlenül olyan helyzetbe kerülnénk, hogy valaki meghív a házába és főz számunkra (ez egyébként kifejezetten valószínűtlen - ha mégis megtörténne az óriási megtiszteltetésnek számít), ott valóban figyelni kell ezekre a szokásokra. (Egyébként a gyerekeknek azt mondják, ha nem eszik meg az összes rizst, csúnya, pattanásos párt fognak csak találni maguknak...)

Ha már szokások, nem árt tisztában lenni a legalapvetőbb asztali etikettel:

• Köszönjük meg az ételt "Itadakimasu" felkiáltással, ami leginkább úgy fordítható, hogy "alázattal és köszönettel elfogadom".
• Az evőpálcikával (hashi) ne hadonásszunk, ne mutogassunk és a tányért se a pálcikával húzzuk közelebb.
• Ha közös tányérról szedünk, lehetőleg extra pálcikát használjunk. Ha nincs, akkor a pálcika másik (nem nyálas) végével szedjünk. (Ez a szokás változó, van, aki szerint a kézben tartott vége jóval koszosabb.)
• A pálcikával ne szúrjunk át semmi ételt, nem nyárs.
• Semmi esetre se szúrjuk a rizses tányérba a pálcikát, sőt, evés közben is kerüljük, hogy a pálcikával merőlegesen szedjünk a rizsből. Ennek az az oka, hogy temetéseken és gyászszertartásokon egy tál rizst hagynak két merőlegesen beleszúrt pálcikával (ezt tsukitate-bashinak hívják (突き立て箸). Ha normál étkezéskor teszünk így, nemcsak illetlen, de balszerencsét is hoz.
• Egyik pálcikából másik pálcikába ne nyújtsunk/vegyünk át ételt.
• A pálcikákat ne keresztezzük, és ne rakjuk rá keresztbe az edényre, mert azzal azt jelezzük, hogy már nem kérjük.
• Evés után a pálcikát szorosan összeillesztve tegyük a tányér mellé, a pálcika vége legyen a tartón (hashioki). Ha nincs tartó, akkor rakjuk vissza abba a papírtasakba, amelyben kaptuk.
• Az evés befejeztével a "Gochisousama deshita" kifejezéssel köszönjük meg az ételt, esetleg tegyük hozzá, hogy "oishikatta", azaz finom volt.

Új idők, új szokások

A legmodernebb éttermekben már nem kell a japán ételek nevét dekódolni, sőt a rendelés megfogalmazásával sem kell bíbelődnie a japánul nem beszélő turistának. A legtöbb sushi bárban már minden asztalhoz jár egy tablet, amin először beállítjuk a nyelvet, majd a menüsorról kiválasztjuk az ételt, az adag méretét, fűszerezését és darabszámát. (Sőt azt is, hogy gyerekméretre vágják-e a halat.)

A rendelés elküldése után pár perc várakozás után a tablet villogva jelez, hogy az étel elkészült és hamarosan érkezik. Ezt követően az asztal mellett futó sínen már jön is a kis szerelvény, rajta a tányérunkkal. Miután levettük, a gombra kattintva visszaküldjük a kocsit konyhába. A kedvencem eddig a Diver City plázában lévő Premium Kaio étterem, ahol a sushink egyenesen shinkasenen érkezik.

Emellett nagyon praktikus módon a sushi bárok asztalára forróvizes csapot is szerelnek, így az asztalra kikészített teáscsészék és zöldtea por segítségével, magunk készíthetjük el teánkat, míg várakozunk a rendelésünkre.

Ami egy kicsit körülményes az éttermekben az a fizetés. Habár a tableten egyértelműen látható mi volt a rendelésünk, a kihívott pincér a tányérokat fogja egy kütyüvel leolvasni, majd kiállítja a számlát, amit viszont el kell vinnünk a bejáratnál lévő kasszához és ott kifizetni.